| Zoltan's profileZoltan Harmath's spacePhotosBlogLists | Help |
|
November 11 A lejtő alján...remélemAzt hiszem ma voltam a lejtő alján. Innen már csak felfele van út.
A tegnapi nap, elég nagy káoszt okozott a fejemben. Viszont az éjszaka valószínűleg lefutott az online maintanance és helyre rakta az adatbázis page-ket. Így reggel már tisztábban láttam. Aminek eredményeként valószínűleg az ember aki számomra érthetetlen okból minden reggel a hátán levő benzin motoros "porfújóval" A pontból B pontba mozgatja a faleveleket az utcán, hülyének nézett. Mert ahogy közelítettem a shuttle parkoló helyéhez, hangosan magyaráztam az ESE adatbázis működését. Alapvetően próbáltam elmagyarázni magamnak. Hiszen ha eltudom magyarázni úgy hogy abba nem tudok belekötni, akkor már boldog vagyok. Persze ez még nem jelenti azt, hogy más nem tud belekötni.
Sebaj. A mexikói nőt így aztán már "boldogan" vártam, hiszen a fejemben viszonylagos rend uralkodott. Időben meg is érkezett és nem hagyott a zárt magányomban. Szóval tartott. Elmesélte hogy eszembe ne jusson soha, még csak viccből se azt mondani a recepción, hogy tudod kivel szeretnék beszélni. Ugyanis szigorú utasítás alapján ilyenkor meg kell nyomja a nagy piros gombot az asztal alatt, aminek hatására ördögien rossz dolgok fognak történni és jön a biztonsági csapat. Sok ISA Server meg, Forefront. Hahahaha. Áááá mindegy is, mire a végére ért a történetnek megjött a shuttle. Szerencsére. A hippi sofőr tegnap kapott néhány csokit a hölgytől. Így aztán ma a csoki volt a téma a kocsiban. Bátorkodtam megemlíteni, hogy a Godiva a legjobb. A sofőr nem ismerte, de a recepciós vágta hogy miről beszélek.
A délelőtt viszonylagos nyugalomban telt. Méreteztünk. Mindent. Processzort, memóriát. Mindent. A tegnapi húzos nap után, a holnap meredek nap előtt, ez egy tervezetten lazább nap volt. Ebéd után (ebédre ma pizzát ettem és már a második napja nem futottam, óóó bocsánat) pedig a méretezés ellenőrzésével, avagy loadgen-el szórakoztunk. Ez potenciálisan elég nehézzé teszi a jövő heti vizsgát. Ugyanis, rengeteg tényadatot kell tudni, valamint sok-sok bizarr grafikonról kell ránézésre azonnal cache-ből mondani, hogy mit is látunk. Átbeszéltük még a hétvégi próba labort is. Kb. ennyi történt.
Senki nem beszélt arról, hogy hogyan sikerült neki a vizsga. Viszont aki egy kicsit is figyelt a másik EMBERRE, az láthatta, észrevehette a különbséget. A viselkedés elárulja az ember állapotát. Volt sok letört, meggyötört ember. Átérzem a helyzetüket.
Hát itt tartunk most. Nem vagyok még elégedett, mert még csak a tegnapi lemaradásomat hoztam be fejben. A mai tényadatokat még csak a tranzakciós naplóállományomban rögzítettem. Hogy stílszerű legyek és Exchange-hez híven fejezzem ki magam, ez még Dirty Page, a DB flush még odébb van. De a checkpoint depth méretéig jó vagyok.
Időközben rájöttem, hogy nagyon-nagyon szeretem az Exchange-et és az ESE adatbázist.
A többiek ma vacsorázni mentek. Ugye nem is kell mondanom...grafikonokat elemzek és próbálom a mozaikokat a helyére illeszteni. A hétvége sok munkával fog telni, ugyanis a tényadatokat meg kell jegyeznem, azokat nem elég megérteni. Míg az adatbázis működését felépítését nem kell megjegyezni, elég ha megértem, addig a számlálók küszöbértékeit egyszerűbb megjegyezni. Persze itt is követhetném azt, hogy megértem, hogy miért jelent problémát ha a lemez írási ideje 20ms fölé megy és mi történik a lemezen ilyenkor, de az abba befektetett munka nem állna arányba a most realizált haszonnal. Lényegében ezt az egy példát mondjuk pont értem, tehát nem nehéz megjegyezni. Nah mindegy.
Most maradok a grafikonoknál. Játszunk még egy kicsit aztán alvás...menetközben jött egy levél. Az előadónak feltettem egy elég összetett kérdést amiben az adatbázis cache, a log buffer, a checkpoint depth, a tranzakciós naplóállomány, az adatbázis, a b+tree és a page is játszik. A kérdésemet meg is válaszoltam. A végső kérdésem pedig az volt, hogy a válaszom helyes-e. Megerősítette hogy helyes. Ez azt jelenti, hogy az adatbázis fejezetet a fejemben lezárhatom. Akit érdekel, annak majd szóban elmondom a kérdést. Figyelmeztessetek rá, ha érdekel is bárkit rajtam kívül.
Az első hivatalos blog bejegyzés is megszületett "rólunk". Itt olvasható. Comments (2)
TrackbacksThe trackback URL for this entry is: http://isaserver.spaces.live.com/blog/cns!985DD920BD947A38!641.trak Weblogs that reference this entry
|
|
|